Tallia Storm x Gucci2017.02.24. 13:29, Fanni
Tallia Storm február 22-én, szerda este hivatalos volt a 2017-es Brit Awards-ra, amit a londoni The O2 Arena-ban rendeztek meg.
A 18 éves énekesnő egy nagyon játékos és fiatalos szettben lépett a vörös szőnyegre, ahol remekül festett. Tallia egy sötétzöld és lila színekből összeálló, valamint fodrokkal díszített Gucci miniruhát viselt a 2016-os őszi/téli kollekcióból. Nekem kifejezetten tetszett a fiatal tehetség választása, hiszen a végeredmény nagyon kacér és izgalmas volt, a korához pedig nagyon jól illett, nem estek semmivel sem túlzásokba. A színvilág pedig feltűnő és mutatós volt, a sötétzöld és ez a világos lilás-pinkes árnyalat nagyon jól mutatott a napbarnított bőrszínével és a szőke hajával is, valamint egymással kiegészítve is csodásan néztek ki, így tényleg nem lehet hibát találni benne szerintem. A szabással már voltak kisebb problémáim, a zöld résznek a mély kivágása nem gazán tetszett, de ezen kívül rendben volt minden, annak ellenére is, hogy Tallia alakja nem igazán lett kiemelve, inkább a hosszú és formás lábaira fektették a hangsúlyt, amit őszintén szólva jól is tettek, a fodrok pedig egészen izgalmassá tették az összhatást. A megjelenést egy pár piros, platformos Gucci szandállal és Gucci ékszerekkel tette teljessé.
Tallia haja leengedve maradt, amit középen elválasztva, nagy hullámokba sütöttek be. A sminkje viszont túl erőteljes lett; a szemeit fekete füstös sminkkel emelték ki, az arcát kontúrozták, míg az ajkaira barna matt rúzs került.
|